Pages

January 10, 2010

Philip Levine (b. Jan. 10, 1928)

Ask for Nothing

by Philip Levine

Instead walk alone in the evening
heading out of town toward the fields
asleep under a darkening sky;
the dust risen from your steps transforms
itself into a golden rain fallen
earthward as a gift from no known god.
The plane trees along the canal bank,
the few valley poplars, hold their breath
as you cross the wooden bridge that leads
nowhere you haven’t been, for this walk
repeats itself once or more a day.
That is why in the distance you see
beyond the first ridge of low hills
where nothing ever grows, men and women
astride mules, on horseback, some even
on foot, all the lost family you
never prayed to see, praying to see you,
chanting and singing to bring the moon
down into the last of the sunlight.
Behind you the windows of the town
blink on and off, the houses close down;
ahead the voices fade like music
over deep water, and then are gone;
even the sudden, tumbling finches
have fled into smoke, and the one road
whitened in moonlight leads everywhere.

published in The Simple Truth  
(Pulitzer Prize in Poetry, 1995)
More

~
Philip Levine
(b. Jan. 10, 1928)

Ne kérj semmit

Helyette sétálj egyedül este,
menj ki a városból a rétek felé,
aludj a sötétedő ég alatt;
a lépteid felverte por átalakul
föld felé hulló arany esővé,
egy ismeretlen isten ajándékaként.
A kanális mentén a platánok
és az a pár völgyi nyárfa visszafogja lélegzetét,
miközben átlépdelsz a fahídon,
ami sehova nem vezet, ahol még nem jártál,
mert ez a séta megismétlődik
egyszer vagy többször naponta.
Ezért látsz a távolban,
túl az alacsony dombok első emelkedőin
férfiakat és nőket öszvérhátra kapni,
lóháton, néhányat gyalog, az elveszett család,
nem imádkoztál, hogy láthasd őket, ők
imádkoznak, hogy láthassanak,
kántálnak és énekelnek,
hogy az utolsó napsugárba csalják a holdat.
Mögötted a város ablakai pislákolnak,
bezáródnak a házak,
előtted a mély víz felett
zeneszerűen halnak el a hangok, és eltűnnek aztán;
még a gyors, bukdácsoló pintyek
is belemenekülnek a füstbe, és az egyetlen út,
holdfényben fehéren, mindenhova vezet.

Gyukics Gábor fordítása


In ÁTKELÉS. Kortárs amerikai költők. Nyitott Könyvműhely,  Budapest, 2007
..............................................................................................................................................................................................................................