Pages

October 31, 2010

John Keats

(English, 31 October 1795 – 23 February 1821)
.


When I Have Fears...


WHEN I have fears that I may cease to be
Before my pen has glean'd my teeming brain,
Before high piled books, in charact'ry,
Hold like rich garners the full-ripen'd grain;
When I behold, upon the night's starr'd face,
Huge cloudy symbols of a high romance,
And feel that I may never live to trace
Their shadows, with the magic hand of chance;
And when I feel, fair creature of an hour!
That I shall never look upon thee more,
Never have relish in the faery power
Of unreflecting love!—then on the shore
    Of the wide world I stand alone, and think,
    Till Love and Fame to nothingness do sink.







La Belle Dame Sans Merci
 
Ah, what can ail thee, wretched wight,
    Alone and palely loitering;
The sedge is wither'd from the lake,
    And no birds sing.

Ah, what can ail thee, wretched wight,
    So haggard and so woe-begone?
The squirrel's granary is full,
    And the harvest's done.

I see a lily on thy brow,
    With anguish moist and fever dew;
And on thy cheek a fading rose
    Fast withereth too.

I met a lady in the meads
    Full beautiful, a faery's child;
Her hair was long, her foot was light,
    And her eyes were wild.

I set her on my pacing steed,
    And nothing else saw all day long;
For sideways would she lean, and sing
    A faery's song.

I made a garland for her head,
    And bracelets too, and fragrant zone;
She look'd at me as she did love,
    And made sweet moan.

She found me roots of relish sweet,
    And honey wild, and manna dew;
And sure in language strange she said,
    I love thee true.

She took me to her elfin grot,
    And there she gaz'd and sighed deep,
And there I shut her wild sad eyes—
    So kiss'd to sleep.

And there we slumber'd on the moss,
    And there I dream'd, ah woe betide,
The latest dream I ever dream'd
    On the cold hill side.

I saw pale kings, and princes too,
    Pale warriors, death-pale were they all;
Who cry'd — "La belle Dame sans merci
    Hath thee in thrall!"

I saw their starv'd lips in the gloam
    With horrid warning gaped wide,
And I awoke, and found me here
    On the cold hill side.

And this is why I sojourn here
    Alone and palely loitering,
Though the sedge is wither'd from the lake,
    And no birds sing.



La Belle Dame Sans Merci  /  Valentin Silvestrov: Silent Songs

____________


 
Mi lelhetett, szegény fiú?
Magadba bolygasz, sáppadón.—
Madár se zeng már, kókkadoz
a nád a tón.

Mi lelhetett, szegény lovag?
hogy arcod bánattal csatás? —
A mókus csűre tellve, kész
az aratás.

A homlokodon liliom,
lázharmat, nedves fájdalom:
s arcod szegény rózsája is
fonnyad nagyon.

Egy hölgyet láttam a mezőn,
szépnél szebbet, tündérleányt:
a haja hosszú, lába hab
és szeme láng.

Kötöztem néki koszorút,
kösöntyüt, illatos övet:
s lám, édesen nyögell felém
és rám nevet.

Lépő lovamra ültetém,
szemem egész nap rajta volt:
ő tündérnótát énekelt
s felém hajolt.

Majd gyűjtött manna-harmatot,
vadmézet s ízes gyökeret
s szólt idegen nyelven, talán
azt hogy szeret.

És tündérbarlangjába vitt
és sírt, nagyon, sóhajtozott:
s én négy csókkal vad, vad szemét
lezártam ott.

S álomba dúdolt engemet
s akkor álmodtam — jaj! talán
utolsó álmom — a hideg
domb oldalán.

Sok királyt láttam, herceget,
arcuk sápadt, szemük írígy,
s szóltak: "La Belle Dame sans Merci
büvölt el így!"

És láttam éhes ajkukat
szörnyű intéssel nyilni rám:
és fölriadtam a hideg
domboldalán,

És jaj! ezért időzöm itt
magamba bolygva, sáppadón:
bár nincs madárdal, s kókkadoz
a nád a tón.

Babits Mihály fordítása

*

Ha félelem fog el...

Ha félelem fog el, hogy meghalok
s nem aratom le termő agyamat,
s mint gazdag csűrök, teli könyvsorok
nem őrzik meg az érett magokat;
ha látom a csillagos éjszakán
a nagy regény ködös jelképeit
s érzem, hogy árnyait leírni tán
a sors mágikus keze nem segít;
ha azt érzem, te percnyi tünemény,
hogy többé majd nem nézhetek terád
s a gondtalan, tündér szerelmet én
nem ízlelem, akkor a szép világ
   partján tűnődve állok, egyedül,
   s Hír, Szerelem a semmibe kerül.

Vas István fordítása 
____________
In: Szerb Antal: Száz vers, Magvető, Budapest