Pages

November 11, 2010

Kurt Vonnegut, Jr. (November 11, 1922 – April 11, 2007)

.
57

   From the news store I go one block south to the Postal Convenience Station, where I am secretly in love with a woman behind the counter. I have already put my pages in the manila envelope. I address it, and then I take my place at the end of another long line. What I need now is postage! Yum, yum, yum!
   The woman I love there does not know I love her. You want to talk about poker faces? When her eyes meet mine, she might as well be looking at a cantaloupe!  
   Because she works sitting down, and because of the counter and the smock she wears, all I have ever seen of her is from the neck up. That's enough! From the neck up she is like a Thanksgiving dinner! I don't mean she looks like a plateful of turkey and sweet potatoes and cranberry sauce. I mean she makes me feel like that is what has just been set before me. Dig in ! Dig in!
   Unadorned, I believe her neck and face and ears and hair would still be Thanksgiving dinner. Every day, though, she hangs new dingle-dangles from her ears and around her neck. Sometimes her hair is up, sometimes it's down. Sometimes it's frizzy, sometimes it's straight. What she can't do with just her eyes and lips! One day I'm buying a stamp from Count Dracula's daughter! The next day she's the Virgin Mary.
   This time she's Ingrid Bergman in Stromboli. But she is a long way off still. There are many addled old poops, no good at counting money anymore, and immigrants talking gibberish, maddeningly imagining it to be English, in line ahead of me.
   One time I had my pocket picked in that Postal Convenience Center. Convenient for whom?

   I put the waiting time to good use. I learn about stupid bosses and jobs I will never have, and about parts of the world I will never see, and about diseases I hope I will never have, and about different kinds of dogs people have owned, and so on. By means of a computer? No. I do it by means of the lost art of conversation.
   I at last have my envelope weighed and stamped by the only woman in the whole wide world who could make me sincerely happy. With her I wouldn't have to fake it.
   I go home. I have had one heck of a good time. Listen: We are here on Earth to fart around. Don't let anybody tell you any different!




57. 

   Az újságárudából egysaroknyit dél felé megyek, a közszolgálati postahivatalba, ahol titkos szerelmem a pult mögött ülő nő. Papírjaimat már beletettem a vastag borítékba. Megcímeztem, aztán odaállok a hosszú sor végére. Most már csak fel kell nyalnom a bélyeget! Nyam-nyam!
   A nő, akit szeretek, nem tudja, hogy szeretem. Láttak már igazi pókerarcot? Amikor a tekintete találkozik az enyémmel, akár egy görögdinnyére is bámulhatna!
   Ülve dolgozik, továbbá a pult meg a köpenye miatt eddig még csak nyaktól felfelé láttam. Ennyi is elég! Nyaktól felfelé olyan ez a nő, mint egy hálaadás napi ebéd! Nem úgy értem, hogy úgy néz ki, mint egy tányér pulykasült tört burgonyával és áfonyaszósszal. Úgy értem, hogy a láttára úgy érzem magam, mintha elém tálalták volna az ünnepi ebédet. Láss hozzá! Láss hozzá!
   A nyaka, az arca, a füle meg a haja a maga természetes valójában is hálaadás napi lakoma volna, ráadásul mindennap új csüngőket aggat a fülébe és a nyakára. Néha kontyba fésüli a haját, néha leereszti. Néha göndör, néha egyenes. És hogy mit tud véghezvinni a szemével meg az ajkával! Egyik nap Drakula lányától veszek bélyeget! Másnap ő maga a Boldogságos Szűz.
   Ez alkalommal Ingrid Bergman a Stromboliból. De még messze van. Ott tolong előttem a sorban sok vén szaros, már ki se tudják számolni a pénzt, meg összevissza kotyogó bevándorlók, akiknek az a téveszméjük, hogy angolul beszélnek.
   Egyik nap még egy zsebtolvaj is kifosztott a postahivatalban. Szép kis közszolgálat!
   A várakozás sem időpocsékolás. Hallok számomra elérhetetlen buta főnökökről és állásokról, és számomra elérhetetlen tájakról, és számomra remélhetőleg elérhetetlen betegségekről, és mindenféle emberek mindenféle kutyáiról, és így tovább. Komputer segítségével?
Nem ám. A társalgás elveszett művészetének segítségével.
   Végre leméri és felbélyegzi a borítékomat széles e világon az egyetlen nő, aki igazán boldoggá tudna tenni.
Vele sohasem kellene tettetnem.
   Hazamegyek. Fenemód jó napom volt. Ide figyeljenek: Avégből születtünk erre a világra, hogy ökörködjünk. Nehogy elhiggyék az ellenkezőjét!

Borbás Márta fordítása

_____________

Kurt Vonnegut: IDŐOMLÁS / TIMEQUAKE
Maecenas Könyvkiadó, Budapest

No comments:

Post a Comment