Pages

December 25, 2010

Almanac by Miklós Radnóti

(1909-1944)
.
 Mednyánszky László (1852-1919) : Havas fenyő, 1910 k. / Snowy Pine, c. 1910


*  *  *  *

Merry Christmas and Happy New Year!
 
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok!

*  *  *  *


January
The sun rises late, the sky
with thickened darkness overflowing.
So blackly it is filled,
it nearly drops.
The crack of dawn’s step upon the ice
into the grey coldness.

[February 5, 1941]

February
It floats up again, then settling on the ground,
at last the snow is melting;
it overflows, hollows out a path.
A sudden flash of sun. A sudden flash of sky.
The sun flares up, it squints.
And behold in their white voices
the flock outside begins to bleat,
the sparrow now chirps, ruffles round its plumes.

[February 21, 1941]

March
The goosebumps, look, on the puddles’ surface; with its wild,
merry, gawky-adolescent
winds beneath the trees,
March comes clamoring.
The shivering bud is still unseen,
the spider’s web unwoven,
but to and fro run the little chicks,
spheres yellow, golden.

[February 26, 1941]

April
A waft of breeze cries out, steps on tiny glass,
and scampers off, one-legged.
April, o April,
the sun isn’t shining, the wee buds,
noses still moist, not yet split asunder
under the whistling sky.

[March 12, 1939]

May
From the tree a petal shudders, floats down;
with its white fragrance twilight descends.
Cool evening drifts from the mountain,
where the tree-lined alleys ramble.
Warmth, tiny and chilled, lies in wait,
the candles of the wild chestnut illuminate.

[February 25, 1941]

June
Just look round, it is noon, and you shall see wonders,
The sky, its brow unfurrowed, is cloudless.
The streets’ acacias are all in bloom,
the golden crest of the rivulet rises,
and into the radiant air, glittering signs,
inscribed by a large dragonfly,
lazy, swaggering, his body diamantine.

[February 28, 1941]

July
Rage contorts the cloud above,
it grimaces.
Rainshowers scamper, barefoot,
helter-skelter, tresses moistened.
They grow weary, slip into the earth,
evening has come.
The pure body of sweltering heat
sits above the luminous-faced trees.

[June 12, 1940]

August
In the strident sunshine
the meadows so unkempt
and illuminating yellow among the leaves
the beautiful golden rennet.
The red squirrel’s squeal is heard, and on
the proud wild chestnut, the pricks of the thorn.

[July 21, 1940]

September
O, how many Septembers have I yet seen!
So many jewels beneath the trees, lustrous, brown:
wild chestnuts. All of Africa conjured up,
the torridness! before the cooling rains.
Twilight’s bed upon the clouds is thrown,
veiled light showering down upon the weary trees.
With loosened hair, the approach of Autumn sweet.

[July 15, 1940]

October
Quivering chill golden breeze,
the wanderers now take a seat.
In the pantry’s depth a gnawing mouse,
The golden shimmering branch above.
Here golden hues are all around
the yellow banners tangled, sodden,
not daring yet to cast them down,
the fluttering banners of autumn corn.

[February 7, 1941]

November
The frosts have come, on the houses’ walls their shriek,
the teeth of the dead chatter. This to perceive.
And rustling above on the brown dry tree
the wild myrtle’s small autumnal weeds.
A barn owl sends a prophecy down to me.
Am I afraid? Not even afraid, maybe.

[January 14, 1939]

December
Silver full moon at midday
is the sun, a mere faint presence in the heavens,
Fog rises, birds are indolent.
Snow falls at midnight, and across
the darkness the rustling of angels’ wings.
Death, across the deep snows,
soundlessly approaches.

[February 11, 1941]

Translated by Ottilie Mulzet

Mednyánszky László: Téli erdő, híddal / Winter Wood with a Bridge, 1900s.

*

NAPTÁR

JANUÁR

Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.

1941. február 5.

FEBRUÁR
Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.

1941. február 21.

MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.

1941. február 26.

ÁPRILIS
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.

1939. március 12.

MÁJUS
Szirom borzong a fán, lehull;
fehérlő illatokkal alkonyul.
A hegyről hűvös éj csorog,
lépkednek benne lombos fasorok.
Megbú a fázós kis meleg,
vadgesztenyék gyertyái fénylenek.

1941. február 25.

JÚNIUS
Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó
jeleket ír egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

1941. február 28.

JÚLIUS
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

1940. június 12.

AUGUSZTUS
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.

1940. július 21.

SZEPTEMBER
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.

1940. július 15.

OKTÓBER
Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

1941. február 7.

NOVEMBER
Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

1939. január 14.

DECEMBER
Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

1941. február 11.



December 16, 2010

Ralph Waldo Emerson (1803-1882)

.
The Snow-Storm

Announced by all the trumpets of the sky,
Arrives the snow, and, driving o'er the fields,
Seems nowhere to alight: the whited air
Hides hill and woods, the river, and the heaven,
And veils the farmhouse at the garden's end.
The sled and traveller stopped, the courier's feet
Delated, all friends shut out, the housemates sit
Around the radiant fireplace, enclosed
In a tumultuous privacy of storm.

Come see the north wind's masonry.
Out of an unseen quarry evermore
Furnished with tile, the fierce artificer
Curves his white bastions with projected roof
Round every windward stake, or tree, or door.
Speeding, the myriad-handed, his wild work
So fanciful, so savage, nought cares he
For number or proportion. Mockingly,
On coop or kennel he hangs Parian wreaths;
A swan-like form invests the hiddden thorn;
Fills up the famer's lane from wall to wall,
Maugre the farmer's sighs; and at the gate
A tapering turret overtops the work.
And when his hours are numbered, and the world
Is all his own, retiring, as he were not,
Leaves, when the sun appears, astonished Art
To mimic in slow structures, stone by stone,
Built in an age, the mad wind's night-work,
The frolic architecture of the snow.

Claude Monet, Snow near Honfleur, 1867 
Louvre, Paris
*

A HÓVIHAR

Az ég minden trombitái jelezték,
S most itt a hó: örvényként lebeg a
Rétek fölött: megőszült levegő
Fed dombot, erdőt, folyót és eget,
S a kert alján elrejti a majort.
Szán és utas elakad, a futár
Rostokol, nincs barát, a háziak
A fénylő tűznél ülnek: börtönük
Lett a vihar, a tomboló magány.

Nézd, nézd, hogy szerkeszt az északi szél!
Láthatatlan bányájából, amely
Fehér téglákat ont, a vad művész
Dőlt tornyú bástyákat rak szél iránt
Minden fa, sövény és ajtó köré;
Siettetve fantasztikus művét
Az Ezerkezű semmibe se vesz
Számot és arányt. Ketrecre, kutyaólra,
Tréfás pároszi koszorút akaszt;
Hattyú-formát kap a rejtett tövis;
Faltól falig betemeti az ösvényt
– Nyöghet a gazda! – és a kapunál
Toronykúppal tetőzi remekét.
Mikor ideje letelt, s már övé
Az egész világ, hipp-hopp, eltünik,
S ha kél a nap, az elképedt Müvészet
Utánozhatja, lassan és kövenkint,
Az őrült szél egy-éji alkotását,
A hó bolondos építményeit.

Szabó Lőrinc fordítása

___________

Amerikai Költők Antológiája
Budapest: Európa Könyvkiadó, 1990

Szőnyi István: Behavazott falu (Téli táj, Zebegény télen), 1928, Rézkarc
István Szőnyi, Village Snowed In (Winter Landscape; Zebegény at Winter), 1928, Etching 
Magyar Nemzeti Galéria / Hungarian National Gallery, Budapest

Ana Blandiana

(Otilia Valeria Coman - Romanian poet, b. 25 March 1942)
.



CONDITION

I
am like
sand in the hourglass
which
can be time
only
in
falling.

(Translated by Peter Jay)

*

JOURNEY

I wander in myself
As if in a foreign town
Where I don't know anyone.
The evening streets fill me with fear
And in rainy afternoons
I'm weary and I shiver.
No wish for an adventure,
When the mere walk on the road
Is a true venture,
No memory of another era
Answering the question
"Why have I been brought here?"

*

WE SHOULD

We should be born old,
And arrive wise,
To be capable of deciding our worldly fate,
To comprehend from the prime crux what ways begin
And only the wish to walk to feel reckless.
Then should we become younger, and younger, walking,
Mature and strong to arrive
At creation’s gate,
To pass through it and in love entering adolescents,
To be children at our sons’ birth.
Either way, they would then be older than us,
They would teach us to speak, rock us to sleep.
We would disappear even more, becoming even smaller,
Like a grape, like a pea, like a grain of wheat…

Translation by Daria Florea
_______
Source: Mascara Literary Review, June, 2009
 *

CĂLĂTORIE

Umblu prin mine
Ca printr-un oraş străin
În care nu cunosc pe nimeni.
Seara mi-e teamă pe străzi
Şi-n după-amieze ploioase
Mi-e frig şi urât.
Nici o dorinţă de-a călători,
Când şi numai trecerea drumului
E aventură,
Nici o amintire din alte vieţi
Întrebării
"De ce-am fost adusă aici?"


*

AR TREBUI

Ar trebui să ne naştem bătrâni,

Să venim înţelepţi,
Să fim în stare de-a hotărî soarta noastră în lume,
Să ştim din răscrucea primară ce drumuri pornesc
Şi iresponsabil să fie doar dorul de-a merge.
Apoi să ne facem mai tineri, mai tineri, mergând,
Maturi şi puternici s-ajungem la poarta creaţiei,
Să trecem de ea şi-n iubire intrând adolescenţi,
Să fim copii la naşterea fiilor noştri.
Oricum ei ar fi atunci mai bătrâni decât noi,
Ne-ar învăţa să vorbim, ne-ar legăna să dormim,
Noi am dispărea tot mai mult, devenind tot mai mici,
Cât bobul de strugure, cât bobul de mazăre, cât bobul de grâu...
__________

*

Olyan vagyok,
mint a homokóra
szemcséje,
ami
csak
hulltában
méri az időt.


*


UTAZÁS


Úgy járok itt benn magamban,
mint egy idegen városban,
ahol senkit sem ismerek.
Este félek az utcán,
és az esős délutánokon
fázom és unatkozom.
Utazni semmi kedvem,
hiszen az úton átmenni is
kaland.
Miért hoztak ide?
És kinek az életére
nem emlékszem?

*

ÖREGEN KELLENE SZÜLETNI...

Öregen kellene születni, bölcsen,
hogy sorsot tudjunk választani,
hogy tudjuk, melyik út hova vezet,
és csak az utazás vágya legyen felelőtlen.
Aztán fiatalodjunk, fiatalodjunk egyre,
éretten, erősen érjünk az alkotáshoz,
aztán hagyjuk el azt is, kamaszok legyünk,
mire a szerelemhez érünk, s gyerekek,
mire fiaink megszületnek.
Ők öregebbek lennének nálunk,
beszélni tanítanának,
ringatnának, hogy elaludjunk,
és mi zsugorodnánk, egyre kisebbek lennénk,
mint a szőlőszem, mint a borsószem, mint a búzaszem...

Hervay Gizella fordításai

___________________
Ana Blandiana: HOMOKÓRA, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1971

December 11, 2010

Emily Dickinson

(Dec. 10, 1830 – May 15, 1886)
.

Water is taught by thirst;   
Land, by the oceans passed;   
  Transport, by throe;   
Peace, by its battles told;   
Love, by memorial mould;          
  Birds, by the snow.

 *

Safe in their alabaster chambers,   
Untouched by morning
And untouched by noon,   
Sleep the meek members of the resurrection —   
Rafter of satin,
And roof of stone.   
 
Light laughs the breeze
In her castle of sunshine;  
Babbles the bee in a stolid ear;   
Pipe the sweet birds in ignorant cadence,—   
Ah, what sagacity perished here!   
 
Grand go the years in the crescent above them;   
Worlds scoop their arcs,
And firmaments row,           
Diadems drop and Doges surrender,   
Soundless as dots on a disk of snow.

Springs shake the sills
But the echoes stiffen,
Hoar in the window
And numb the door.
Tribes of eclipse in tents of marble
Staples of Ages have buckled there

Springs shake the seals
But the silence stiffens
Frosts unhook in the Northern zones,
Icicles crawl from Polar caverns
Midnight in marble refutes the suns.

*

[Emily Dickinson Museum]


Creator: Dickinson, Emily, 1830-1886
Recipient: Higginson, Thomas Wentworth, 1823-1911


135.

Vízre a szomj tanít,
Földre: járt Óceán,
Üdvre: beléhaló,
Békére: harci hír,
Szerelemre: a sír,
Madárra: hó.


216.

Alabástrom kamrába zárva,
Nincs soha reggel
És nincs soha dél,
Jámboran szúnynak a feltámadandók —
Selyem a padlás,
Kő a fedél.

Felettük csillog
Várában a szellő,
Egykedvű kalászon zümmög a méh,
Madár fütyül el-elakadozva —
Mi porladt itt el, míly bölcsesség!

Föléjük évek s mennyek sorakoznak,
Világok vájják
Íveiket,
Hullnak diadémok és tűnnek a dogék,
Mint a hó korongján a jelek.

Tavasz ráz ajtót,
De az echo dermedt,
Dérből az ablak
S a kapu befagy.
Márványkamrákban napfogyatkozások,
Korszakok falkái ott porlanak.

Tavasz ráz zárat,
De a csend dermedt,
Északi tájról szabadul a fagy,
Jégcsapok kúsznak sarki üregből,
Márványban az éjfél megcáfol, te Nap.


Károlyi Amy fordításai
 
_________
Emily Dickinson válogatott írásai, 
Budapest: Magvető, 1978
Emily Dickinson: Herbarium, c. 1839-46

December 9, 2010

Seamus Heaney

(Irish, born 13 April 1939)

The Rain Stick

for Beth and Rand

Upend the rain stick and what happens next
Is a music that you never would have known
To listen for. In a cactus stalk

Downpour, sluice-rush, spillage and backwash
Come flowing through. You stand there like a pipe
Being played by water, you shake it again lightly

And diminuendo runs through all its scales
Like a gutter stopping trickling. And now here comes
A sprinkle of drops out of the freshened leaves,

Then subtle little wets off grass and daisies;
Then glitter-drizzle, almost-breaths of air.
Upend the stick again. What happens next

Is undiminished for having happened once,
Twice, ten, a thousand time before.
Who cares if all the music that transpires

Is the fall of grit or dry seeds through a cactus?
You are like a rich man entering heaven
Through the ear of a raindrop. Listen now again.
___________
(from The Spirit Level, 1996)

*




AZ ESŐBOT

Bethnek és Randnek

Fordítsd föl az esőbotot, meglátod,
Olyan zene lesz, hogy életedben
Nem hitted volna. Zápor, zubogás,

Csobogó hullámverés rohan át
A kaktuszon. Csak állsz ott, mint a cső,
Amin a víz játszik, épp csak újra rázod,

Diminuendo fut át a lemezek közt,
Mint csörgedező eresz, szűnőben. Aztán
Permet-csöppek az éledő levélen,

És fűről, virágról parányi pára;
És csillám-szitálás, szinte-lehelet.
Fordítsd föl újra a botot. Meglátod,

Semmivel nem lesz kisebb, ami lesz,
Attól, hogy egyszer, tízszer, tízezerszer így volt.
Mit számít, ha a felsejlő zene

Csak szemcse, száraz mag a kaktusztőben?
A gazdag ember vagy, aki a mennybe
Egy esőcsepp fokán jutsz át. Figyeld csak.

Mesterházi Mónika fordítása

_____________
Seamus Heaney: Hűlt hely, Válogatott versek, Kalligram, Pozsony, 2010