Pages

July 5, 2011

Jean Cocteau

(5 July 1889 – 11 October 1963)

Je n'aime pas dormir

Je n’aime pas dormir quand ta figure habite,
La nuit, contre mon cou;
Car je pense à la mort laquelle vient si vite
Nous endormir beaucoup.

Je mourrai, tu vivras et c’est ce qui m’éveille!
Est-il une autre peur?
Un jour ne plus entendre auprès de mon oreille
Ton haleine et ton coeur.

Quoi, ce timide oiseau, replié par le songe
Déserterait son nid,
Son nid d’où notre corps à deux têtes s’allonge
Par quatre pieds fini.

Puisse durer toujours une si grande joie
Qui cesse le matin,
Et dont l’ange chargé de construire ma voie
Allège mon destin.

Léger, je suis léger sous cette tête lourde
Qui semble de mon bloc,
Et reste en mon abri, muette, aveugle, sourde,
Malgré le chant du coq.

Cette tête coupée, allée en d’autres mondes,
Où règne une autre loi,
Plongeant dans le sommeil des racines profondes
Loin de moi, près de moi.

Ah! je voudrais, gardant ton profil sur ma gorge,
Par ta bouche qui dort
Entendre de tes seins la délicate forge
Souffler jusqu’à ma mort.


AZ ÁLOM ELKERÜL

Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel
a nyakamon pihen;
mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el
s elaltat hirtelen.

Én meghalok s te élsz; e gond, ez ver fel engem!
Van szörnyübb félelem?
Egy nap nem hallom majd a szívedet s nem lebben
lélekzeted velem.

E félénk nagy madár, ki most az álomé lett,
majd fészkéből kikel?
A fészekből, ahol testünk két fejjel ébred
s négy lábbal nyúlik el?

Örökké tarthat-é ily boldogság, vagy egyszer,
egy reggel megszakad?
Az útam építő védangyal nékem ezzel
könnyíti sorsomat.

Könnyü e szinte már testemből nőtt nehéz fej
s mindig is könnyü volt,
megbúvik mellemen, vak, néma s nem riad fel,
pedig kakas rikolt.

Most más világban él e fej, hol más a törvény
és más az értelem,
fogódzik álmai sötét vizébe dőlvén,
távol s mégis velem.

Ó! csak hallhatnám én szuszogni minden éjen,
míg szád is álmodik,
a fínom fujtatót melled kis műhelyében,
egész halálomig.

Radnóti Miklós fordítása

_________

[In: Szerb Antal: Száz vers, Magvető, Bp.]

Jean Cocteau et le Sphinx, dans «Le Testament d’Orphée», les Baux de Provence
by Lucien Clergue (1959)


Jean Cocteau by Philippe Halsman (1940s)


by Giséle Freund (Paris, 1939)
Collection Centre Pompidou 


 by Herbert List (1944)
Mutualart

by Man Ray (Emmanuel RADNITZKY, dit) 
Jean Cocteau et son portrait en fil de fer,1926 (vers)
Collection Centre Pompidou 


'From The Blood of a Poet' (Surrealist study of Jean Cocteau posing with a fake arm)
by Jean Cocteau




Berenice Abbott : Hands of Jean Cocteau (1927)
 MOMA


With a large ceramic plate by Cocteau


Jean  Cocteau: Irises and Dianthus. 1951



VOUS QUI N'AVEZ...

Vous qui n'avez connu les douleurs ni les joies
De mes quatre saisons
Puissent mes mots sortir de mon cheval de Troie
Et brûler vos maisons.

Soit maudit le figuier qui refuse des figues
Pour apaiser ma faim
Me délivre la mort de ce monde d'intrigues
Et que je vive enfin.


TI, KIK...

Ti, kik az engem ért örömről, fájdalomról
Tudni se vágytatok,
Lépjen ki már szavam trójai falovamból
S gyújtsa fel házatok.

Átkozott fügefa, mely nem kinál fügével,
Mikor éhen veszek.
Halál, e cselszövő vad világból vigyél el,
Úgy talán még élhetek.

Somlyó György fordítása 

________
[In: Somlyó György: Szélrózsa 2., 134. o., Magvető, Bp., 1965]