(Nebelland)
In winter my beloved
is among the woodland creatures.
The vixen knows I have to return
before dawn and laughs.
How the clouds shudder. And
on my snow collar falls
a layer of brittle ice.
In winter my beloved
is a tree among trees and invites
the hapless crows
into her beautiful boughs. She knows
that at dawn the wind
lifts her stiff, rime coated
evening dress and chases me home.
In winter my beloved
is among the fish and dumb.
Enthralled by the waters, tremulous
from the stroking of her fins,
I stand on the shore and see,
until ice floes drive me away,
how she dives and turns.
And struck again by the hunting cry
of the bird that stiffens
its wings above me, I fall
in the open field: she plucks
the hens and throws me a white
collar bone. I put it round my neck
and go on through the bitter down.
Faithless is my beloved
I know, sometimes she hovers
on high heels into town,
in the bars she kisses the glasses
with a straw deep on their mouths
and words come to her for everyone.
But I am not versed in this language.
Fog land have I seen,
Fog heart have I eaten.
Translated from German by Dorothea Grüzweig and Hilary Kassman
(source: Oriel/Black Sandal)
KÖDFÖLD
(Nebelland)
Kedvesem télidőben
az erdő vadjai közt él.
Reggelre távoznom kell,
a rókalány tudja, és nevet.
Hogy reszketnek a felhők!
Nékem meg hógalléromra
törékeny jégréteg hull.
Kedvesem télidőben
fák között fa maga is,
és szép ágbogában hívja
a jósorsa-nincs varjúnépet.
Tudja, az alkonyi szél
meglebbenti nehéz,
abroncsszegte esti ruháját,
engem meg hazakerget.
Kedvesem tél idején
halak közt él, és néma.
Uszonya íve belülről
hajtja a vizeket, én meg
állok a parton és nézem,
míg jégtáblák el nem űznek,
mint merül el s hogy fordul.
Újra rikolt, vadászni hív
a madár, s míg szárnyát
feszíti fölém, nyílt mezőn
zuhanok: ő meg tyúkot
kopaszt, s fehér kulcscsontot
hajít felém. Nyakam köré fogom,
és keserű bolyhok közt ballagok tova.
Kedvesem hűtlen, tudom,
néha magas cipőt ölt,
így libben város iránt,
bárokban szalmaszállal
poharak mélyét csókolja,
és mindenkit elér szavával.
Ám ezt a nyelvet én nem értem.
Ködföldet láttam én,
ködszívet ettem én.
Adamik Lajos fordítása
From: Songs of an Island
(aus: Lieder von einer Insel)
If you go away, you must throw
the hat full of shells you've collected
all summer into the sea
and travel on with blowing hair,
you must hurl the table
set for your love into the sea,
you must pour the last of the wine
still in the glass into the sea,
you must give your bread to the fish
and mix a drop of blood with the sea,
you must float your knife carefully on the waves
and sink your shoe,
heart, anchor and cross,
and travel on with blowing hair.
Then you will return.
When?
Don't ask.
Translated from German by Dorothea Grünzweig and Hilary Kassman
(source)
Dalok egy szigetről
/részlet/
Aki elmegy, kalapját
a nyáron át gyűjtött kagylókkal
tengerbe vesse, és lobogó
hajjal hajózzon,
asztalát, mit kedvesének
terített, a tengerbe döntse,
maradék borát
poharából a tengerbe öntse,
kenyerét a halaknak adja
s a tengerhez csepp vért vegyítsen,
kését kergesse hullámok közé,
cipőjét dobja, süllyesszen
szívet, horgonyt, keresztet,
és lobogó hajjal hajózzon!
Akkor vissza fog jönni.
Mikor?
Ne kérdd.
Adamik Lajos fordítása
Wolfgang Kudrnofsky: Ingeborg Bachmann, Vienna 1953
Ingeborg Bachmann, A kimért idő, Jelenkor, 2007
.
No comments:
Post a Comment