Pages

February 13, 2014

Csáth Géza (sz. Brenner József, 1887. február 13. - 1919. szept. 11.)



KIS ÉRTEKEZÉS AZ ÉLET JÓ ÉS ROSSZ DOLGAIRÓL
 
Atyám, aki születése óta balkezes, a következő találó hasonlattal szokta asztali beszélgetéseink alatt megvilágítani az emberi élet természetét:
- Az életben a jó és a rossz hasonlóak és mégis ellentétesek; mint a jobb kéz és a bal kéz. A balkezes embernek a bal keze a jobb és a másik a bal. Két jobb kezű ember még sose volt, se két bal kezű. Éppígy általános szabály, hogy az élet nem tejföl és nem csupa szenvedés, hanem a kettőnek a vegyüléke.

Kisgyermekkoromtól kezdve szívembe véstem atyám mondását, amely mint a bölcsességnek apró, de kitűnő gyártmányú mécsese világította be életem útját. Valóban mindenkor azt tapasztaltam, hogy az élet apró gyönyörűségei az apró kellemetlenségek nélkül semmit sem érnének, és csak az a kellemes változatosság, amellyel a sors feltálalja számunkra az eseményeket, csak ez biztosít az unalom ellen. Az egyhangúság, ha valakinek csak a gyönyörök vagy csak a bajok jutnak - egyaránt elviselhetetlen!

Ez az utóbbi tétel már a saját állításom, és mintegy kiegészíti atyám elvét. Nem annyira praktikus jellegű igazság, mint az övé, mert a következtetésnek némileg metafizika íze van, amit talán ismeretelméleti alapokon meg is lehetne támadni. Tudniillik gyakorlati példát nem tudok rá, hogy valaki a gyönyörűségek és élvezetek szűnni nem akaró egymásutánjában unta volna magát, éppúgy, mint ahogy sok ismerősöm között, akiknél kérdezősködtem ez irányban, senkire sem akadtam, aki ferbliben egy kézben négy ászt látott volna. Vannak elméletileg bizonyított igazságok, amelyek még sohasem teljesültek, de mégis az igazság minden ismérvét magukban foglalják.

Mint mondám azonban atyám elve inkább praktikus jellegű. S eme rövid értekezésemet szintén gyakorlati igazságok megbeszélésére szántam. Röviden rátérek tehát, hogy az élet dolgait két főcsoportra osztom: jókra és rosszakra. Sok véleményt volt alkalmam hallani efelől, mégpedig egész jelentéktelen emberekét, amire különösen súlyt helyezek. Feltűnő, hogy férfiak, gyermekek és nők e tekintetben általában eltérően nyilatkoznak.

E helyen azonban csak saját tapasztalataimat mondom el.
Rossz dolognak tartom az étvágytalanságot és kedvetlenséget. A fájdalmas betegséget.
Az új cipőt, amelyet drága pénzen vettünk, és mindamellett szűk. Rossz az az érzés, amelyet a körömmel kapart pléh csikorgása kelt.
Borzasztó a várakozás telefonfülkében, ha automatikus a telefon. Amikor nem lehet csöngetni, mérgelődni, dühöngeni, ha létezésünkről a központ nem akar tudomást venni, nem lehet kiabálni és panaszkodni, csak várni kell, várni izzadó homlokkal és télikabátban. A cigarettafüst a szemünkbe megy, és a szívásban kiesünk a lassú, gazdaságos egyensúlyból. A telefonbeszélgetés így elronthatja az egész napunkat, mert holmi kisebb nikotinmérgezés forrásává lesz.
Rossz dolog, hogy ilyenkor bosszankodunk a cigarettára, és szivartól remélünk néhány megváltó percet. A szivar azután, ha havannára áldozunk (mert mindenáron ki akarunk kecmeregni a bajból), rendesen nem szelel, és befejezi a cigaretta megkezdett munkálkodását.
Rossz dolog villamoson járni télen, a peronon pénzt elejteni, és a sárcipőnket a pad alatt felejteni.
Rossz dolog vasúton utazni, ellenben jó - szénásszekéren és automobilon.
Kötözni való bolond, aki ragaszkodik a pontossághoz, mert az elkésések az ő számára ismét világfájdalmas érzések forrásaivá válnak.
Éppúgy szamárság utánakérdezni, hogy az új tízkoronás kalapunk valóban csak négy koronát ér-e.
Az életet általánosságban illúziók malteranyagával kell felépíteni. Ezek az illúziók szinte jórészt testi érzéseken alapulnak és mégis szellemi javak.
Például az a hit, hogy borotválkozás után valóban újjászületünk, a borbély kezét a földi boldogság egy kis részének letéteményesévé avatja.
Jó dolog frissen áthúzott ágyba feküdni, miután előzőleg langyos kádfürdőben elálmosodtunk.
Jó dolog a hidegről bejövet a kályha mellett kezet dörzsölni és dicsérni a szép fehér havat.
Jó dolog az első hóesés után szánkóba ülni, és tágra nyílt szemekkel őszintén csodálkozni az ismerős tájak varázslatos megváltozásán.
Jó dolog sok fogásból álló ebéden részt venni, keveset enni és örülni a saját mértékletességünkön, utána szivarra gyújtani, és csak harmadrésznyire elszívni.
Jó dolog vidám tavaszi alkonyban Chopint zongorázni, és közben mozdulatlan, vékony, hű leányajkakat szelíden, szeretettel három másodpercre egyszer megcsókolni.
Jó dolog reggel falun korán kelni, és mosdás előtt a harmatos fűben mezítláb, könnyű lélekkel - bensőnkben mosolyogva a csiklandó napfény szépségétől - szaladgálni.
Jó dolog fehérre meszelt szobában, kávé után, régi, de tisztán hangolt kis zongorán Mozart-szonátákat játszani, ingujjra vetkezve, délig.
Jó dolog könnyű influenzával lázban feküdni három napig, és a negyedik nap tettetett lábadozással visszatérni az "életbe".

Sok hasonló megállapítást sorolhatnék fel; ez azonban teljesen céltalan. Az eddigiek nyomán minden értelmes ember könnyen osztályozhatja őket az egyik vagy másik csoportba. Közömbös állapota nincs az embernek. Vagy jól érzem magam, vagy rosszul. "Se jól, se rosszul" - ez hibás disztinkció, az ilyenre azt kell mondani, hogy rossz. A munka, a kötelességteljesítés olykor nehezünkre esik, és akkor rossz; olykor örömet okoz, és akkor jó. A legközömbösebb cselekedeteinkben és állapotainkban is meg lehet találni azt a valamit, ami a mérleget jobbra vagy balra húzza.

Csak egyetlen nehéz pontra óhajtom felhívni olvasóközönségem figyelmét.
Mi a jó? - kérdezem. - Beleszeretni valakibe, vagy kiábrándulni? És melyik a kettő közül a rossz?
Költők, tudósok különböző véleményeinek labirintusában itt a két véglet között terjengő nagy űrt kell fáklyánkkal bevilágítanunk. Vannak esetek, amikor szerelembe esni jó és kiábrándulni fájdalom, viszont máskor a szerelem hoz fejünkre felhőket, és a kiábrándulással érkezik a jókedv éltető melege. És ez egyaránt áll a viszontszerettetés és viszont nem szerettetés eseteire!
Íme, a szerelem mintegy ellentmondásban, antinómiában egyesíti a jó és rossz fogalmat!

Ezekből látható, hogy atyám elve, amelyet az élet jó és rossz dolgairól hangoztatott, és amelyet, balkezesnek születvén egy, a kezekről vett hasonlattal világított meg, valóban jelentékeny gyakorlati értékeket foglal magában. Mint ilyent e kis értekezés alapgondolatául választottam, és a gondolkodó emberek érdeklődésébe ajánlom.

1910




Rémalakok


Mesék, amelyek rosszul végződnek

MÁSODIK MESE

Józsefnek hítták. Felnőtt, és nem akadt Putifárnéja. Mit tehetett? Nőgyűlölő lett.
Megjegyzem, hogy József nem Budapesten élt. Komoly meggyőződésem, hogy Budapest megmentette volna Józsefet a nőgyűlölettől. Königsberg azonban nem tudta megmenteni. Mert ő Königsbergben élt.
A Józsefek - íme az emberi tökéletlenség! - nem bírják el, hogy egy Putifárnál házibarátként szerepeljenek, de belebetegszenek, ha e lehetőség nem áll elő. József tehát nőgyűlölő lett. Hirdette az asszonyok megvetését, és vaskos kéziratcsomókban szürke elméleteket dolgozott ki az ő kicsinységük mivoltáról. Emellett majd elolvadt, ha látott egy szép leányt. A leányok azonban nem siettek felé, mert József a saját hibáján kívül kopaszodni kezdett, és semmiképpen se lehetett mondani jó partinak. Egy József!!
És mégis, egy napon tűzbe dobta a kéziratait, kivasaltatta a cilinderét, a szalonkabátját, megfésülködött... és leánynézőbe ment.
Ekkor ötvenkét éves volt. Más világ járt. Már senki se hordta a kleodemeródot, még öreg asszonyok sem, sőt, a franciás fűző is végképpen kiment a divatból. (Ezt csak azért mondom, hogy jellemezzem a kort.) Egy dolog azonban a régi maradt, mert a leány anyja így szólt:
- Ön igen idős, uram, a leányom nem lehet a felesége!
József hazament, levetette a szalonkabátját, kiszedte a kályhából a kéziratok fekete, hamuvá lett roncsait, és tollat vett elő. Beleütötte a hegyét a tintásüvegbe, s nagy betűkkel felírta egy papírosra:
"A női nem bűnei." Írta és kiadja: József.
Azután késő éjszakáig írt.

.

No comments:

Post a Comment